Programok
Spirituális Kapcsolódások
Hírlevelünk neked is járhat 🙂
Üzenetet küldök:
Aktuális programok
ELLENTÉTEK OLDÁSA
A bennünk lévő belső feszültségek, szorongások, kettősségek oldása és kiegyensúlyozása.
A külvilágban megjelenő nézeteltérések és konfliktusok oldása (párral, gyerekkel, szülővel, kollégával, főnökkel vagy bárki mással) és a harmonikus együttműködés megteremtése.
Ebben a duális világban, amiben élünk minden a kettősségekről szól. Úgy, mint a nő és a férfi, a bal és jobb oldal, szülő és gyermek, az ész és a szív stb. kettőssége. Fontos azonban tudnunk, hogy ezek nem ellentétek, hanem egymás kiegészülései. Egységgé.
Vannak olyan élet helyzetek, amikor ezeket a kettősségeket nem tudjuk harmóniába hozni, mert egymásnak feszül az egyik és a másik oldal; például az érzéseink a gondolatainkkal, a megengedés az elvárással, a merevség a könnyedséggel vagy az elképzelésünk a valósággal kerül feszült viszonyba, hogy csak egy pár példát említsek.
Érzékelhetjük ezeket a belső ellentéteket stressz, feszültség, idegesség, szorongás, álmatlanság, fáradtság stb. formájában is. De megmutatkozhatnak ezek a belső konfliktusok úgy is, ha beragadunk egy élethelyzetben vagy megrekedtünk az életünkben, mert egy részről már mennénk, lépnénk, haladnánk, más részről pedig valami még visszatart, visszahúz, nem enged. Belső összetűzést mutat az is, ha döntésképtelen helyzetben vagyunk, mert nem tudjuk, hogy mi lenne a legjobb megoldás vagy nem tudjuk, hogy megtegyünk-e valamit vagy ne, az eszünkre vagy szívünkre hallgassunk… S még rengeteg példát lehetne hozni.
Ugyanakkor megjelenhetnek ezek a kettősségek a külvilágban is, egy másik személlyel megjelenő konfliktusban, vitában, nézeteltérésben. Például, ha nem ért meg anya vagy apa vagy nem tudok szót érteni a gyerekemmel, esetleg nem tudunk zöld ágra vergődni a párommal, vagy a főnököm nem hallgat meg, vagy a kollégám elviselhetetlen és még a végtelenségig tudnánk folytatni a sort, hiszen ezek a konfliktusok bármilyen módon megnyilvánulhatnak a hétköznapjainkban.
Természetesen ezek az utóbbiak, az ún. külső konfliktusok, valójában a bennünk lévő belső konfliktust tükrözik meg. Ez azért jó hír, mert ahhoz, hogy a valakivel fennálló nézeteltérésünket megoldjuk, elég, ha a belső, azaz az önmagunkkal való konfliktusunkra rálátunk, megoldjuk és azonnal megoldódik a külvilágban, azaz a valaki mással fennálló nézeteltérésünk is. 😉
Rengeteget hallunk és olvasunk arról, hogy mindannyian az EGYség felé törekszünk. Mit is jelent valójában a hétköznapi életünkben? A gyakorlati életben a bennünk lévő ellentéteknek a harmóniába hozása, a belső csend, nyugalom, kiegyensúlyozottság és béke megteremtése. Amikor összhangban tudom működtetni a gondolkodásom az érzéseimmel, az agyam a szívemmel, a vágyaimat a tapasztalásaimmal a kiegyensúlyozottságot, a belső harmóniát elérem magamban.
A bennünk lévő kettősségek, feszültségek oldását, továbbá a külső személyekkel fennálló konfliktusaink kisimítását, valamint a belső harmónia megteremtését szolgálja ez a csoportmunka.
A 3 fős kiscsoport teljesen gyakorlat orientáltan dolgozik, a problémával való szembenézéstől, egészen a megoldás megszületéséig.
Részvételi díj: 18.000.- Ft/fő
Időpontok: havonta egy alkalommal
Hétfő délután 12:00 – 16:00 óráig
Kedd délelőtt 8:30 – 12:30 óráig
Szombat délelőtt 9:00 – 13:00 óráig
Egyéniben előre egyeztetett időpontban.
Egy csoportban 3 fővel dolgozunk a maximális hatékonyság érdekében.
A kis csoport előnye, hogy nem oszlik meg a figyelem, végig fókuszáltan tudunk dolgozni a problémával. Ismerősökkel, barátokkal is dolgozhatunk együtt, egy teljesen bizalmi körben, előre egyeztetett időpontban. De lehetőséged van ismeretlenekkel egy megbeszélt időpontban létrehozott 3 fős minicsoportokban is részt venni.
Szeretettel várlak,
evima
A programra itt tudsz jelentkezni:
Korábbi programjaink
VÁLASZTÁS (S)OK(K)?!
Vajon tényleg mi választunk, vagy csak a berögzült mintáink?
Soha ilyen érdeklődés és érzelmi cunami nem előzött még meg választásokat, mint ezt a 2026-os áprilisi országgyűlési választást!
Miért tudott ez most ennyi mindenkit megmozdítani és felrázni a korábbiakhoz képest?
Három szinten kell vizsgálnunk az előttünk álló változásokat: egyrészt a belpolitika szintjén, másrészt a külpolitika és a folyamatban lévő háborúk szintjén, harmadrészt pedig a globális hatalmi átrendeződések, az új nagy korszak születésének és az új berendezkedések szintjén. S természetesen nem hagyhatjuk ki ezeknek az egymásra hatását sem. Mintha mindenkiben megmozdulna: Figyelj! Most igazán nagy történelmi pillanatokat írunk!
Ebben a feszült, de ugyanakkor izgalmas helyzetben érdemes elővennünk a Smaragdtábla bölcsességét: „amint fent, úgy lent és amint kint úgy bent!”
Azaz konkrétabban meg fogjuk vizsgálni, amint (bent) a családban, úgy (kint) az országban, a világban, a választásokban.
Megnézzük, hogy a családi felállások, azaz a családban lévő hatalmi viszonyok hogyan tükröződnek meg a politikai beállítottságunkban?
Milyen apa minta és anya minta, milyen politikai nézetű gyermeket szül? Azaz hogyan befolyásolja a családi dinamikánk, az apa és az anyaképünk, hogy melyik vezetőre, illetve pártra fogunk szavazni?
Hogyan függ össze a családból hozott minta azzal, hogy konzervatív vagy liberális, bal,- vagy jobboldali szavazó lesz valaki?
Mitől függ az, hogy mennyire tud bennünket a média befolyásolni vagy manipulálni egyik, illetve másik irányba?
Hogyan mutatkozik meg az önismereti munka a választási képességünkben?
Kis csoportos, kifejezetten interaktív beszélgetésre invitállak benneteket!
Maximum létszám 12 fő!
Mivel komolyabb szimbolikus összefüggéseket vizsgálunk, elsősorban olyanok jelentkezését várom, akikkel már egyéni konzultációkon vagy csoportos programokon dolgoztunk együtt!
Időpont: 2026. április 8. (szerda) 18:00 óra
Jelentkezési határidő: 2026. április 5.
Hozzájárulás: adományos
Helyszín: Holló András u. 4.
Fontos!!! A program célja kizárólag a családi berendezkedés és a hatalomhoz való viszony összefüggéseinek megvilágítása, a szimbolika szempontjából történő megközelítése! Nem politikai célú! Nem képvisel semmilyen pártállást és semmilyen szempontból nem támogat egyetlen politikai pártot vagy nézőpontot sem!
Szeretettel várlak benneteket,
evima
ÖNISMERETI TÉRJÁTÉK
Lehet játékosan és könnyedén problémát megoldani, elakadásokon túljutni, érzelmi blokkokat kioldani, helyzeteket megoldani, felismeréseket szerezni úgy, hogy közben hatékonyan fejlődünk? Lehet!
Sőt! Így sokkal élvezetesebb!
Mert „felnőttségünkben” elfelejtettünk játszani, elfelejtettük, hogy játékosan, gyermeki könnyedséggel is lehet tanulni, haladni, kioldani a bennünk lévő elakadásokat és mélyebb önismeretre szert tenni!
Ha már elegünk van a sok klasszikus tanulásból, a hangzatos elméletekből, a szenvedve, kínlódva fejlődésből, ha már tele van az elménk a rengeteg felesleges információval, s még mindig ugyanabban a mókuskerékben pörgünk, akkor talán itt az ideje, hogy kipróbáljunk és felfedezzünk valami mást! Valami olyat, ami gyakorlat orientált, ami az érzelmeinkre hat, ahol egy szűk kis elfogadó közösségben, a zene segítségével, a mozgással ránézünk a problémáinkra és elakadásainkra egy másik szemszögből és rögtön meg is mozdítjuk, ki is oldjuk.
Úgy dolgozunk együtt egy kis csoportban, a közösség részeként, hogy közben egész nap folyamatosan csak a saját önismeretünkkel foglalkozunk! Kicsit (de csak kicsit) paradoxon, de pont ettől zseniális!
Azon túl, hogy a saját magunk által választott témával dolgozunk, új nézőpontokat kapunk, kioldjuk az elakadásainkat, s mindeközben fejlődik az intuíciónk és az empatikus képességünk. Kapcsolódunk a bennünk élő gyermeki, játékos énünkhöz, megtanuljuk megfigyelni az érzéseinket; közben tanuljuk és fejlesztjük önmagunkat.
Bármilyen, szabadon választott témával lehet jönni a térbe játszani, intuíciót fejleszteni és felismeréseket, megértéseket szerezni; ugyanakkor negatív érzéseket, gátakat, félelmeket pedig elhagyni.
A játék során nem kell megosztanod a többiekkel, hogy mivel dolgozol magadon, úgyhogy bátran lehet jönni játszani!
Időtartam: 10:00 órától 16:00 óráig (csúszás elképzelhető)
Hozzájárulás: 25.000.- Ft.
Helyszín: Elementa Stúdió Jászberény, Apponyi tér 7.
Jelentkezési határidő: 2026. március 10.
Maximális létszám: 6 fő.
Technikai információk:
A megadott napokat a jelentkezések sorrendjében töltöm fel. Amennyiben betelt a létszám, a következő áprilisi időpontra tudsz jelentkezni.
Helyedet a hozzájárulási összeg felének átutalásával tudod biztosítani.
A csoportmunkára való tekintettel, 24 órán belüli lemondás esetén a teljes hozzájárulás összegét ki kell fizetni. Megértésedet köszönöm.
A Térjáték folyamatát nem szakítjuk meg ebédszünettel, hogy ne bontsuk meg a teret, így kérlek, hogy hozz magaddal valamilyen könnyű ebédet, esetleg rágcsálni valót, nasit. Kávé és tea a Stúdióban vásárolható.
Javaslom, hogy olyan kényelmes ruhában gyere, amiben könnyedén tudsz mozogni, táncolni, játszani. Igény esetén a helyszínen átöltözés lehetséges.
További kérdésekkel fordulj hozzám bizalommal.
Szeretettel várlak,
evima
TÉRJÁTÉK – Mit leplezünk a túlsúllyal?
Ki rejtőzik valójában a plusz kilogrammok mögött és mit titkol? – önmaga elől is!
A február 22-ei Térjátékunk témája a túlsúly, a rajtunk lévő plusz kilogrammok!
Sokszor az étkezésre és a mozgáshiányra fogjuk, vagy előfordul, hogy fogalmunk sincs, hogy miért van rajtunk súlyfelesleg…
Na de valójában miért szedtük fel magunkra a plusz kilogrammokat?
Mi az, amit takargatunk?
Mi az, amit vagy ki az, akit titkon védünk?
Vajon mi ellen védekezik ezen a módon, ténylegesen a testünk?
Könnyed, zenés, játékos formában fogunk ezzel a „súlyos” kérdéssel szembenézni a február 22-ei Térjátékon, egy zárt kis csoportban.
Időpont: 2026. február 22. (vasárnap) 10:00 – 16:00
Jelentkezési határidő: február 17-ig
Hozzájárulás: 25.000.- Ft/fő
Csoportlétszám: max. 6 fő
Helyszín: Elementa Stúdió, Jászberény, Apponyi tér 7.
Játékosan és könnyedén fogunk ránézni a plusz kilogrammok mögött megbúvó személyiségrészünkre. A zene és a mozdulatok segítenek, hogy rálássunk azokra az érzelmi elakadásokra, blokkokra, melyek a túlsúly hátterében megbújnak. Megnézzük, hogy mit rejtegetünk a plusz kilogrammok mögött.
Könnyed, élvezetes, zenés, játékos formában foglalkozunk a témával. Gyermeki könnyedséggel fogunk szembenézni önmagunkkal, majd oldjuk a bennünk lévő elakadásokat és mélyebb önismeretre teszünk szert, ami meg fogja mutatni, hogy mit titkoltunk eddig önmagunk elől is!
A Térjáték kifejezetten gyakorlat orientált, ami elsősorban az érzelmeinkre hat, ahol egy szűk kis elfogadó közösségben, a zene segítségével, a mozgással rá tudunk látni a problémáink és elakadásaink valódi okára egy másik szemszögből és rögtön meg is mozdítjuk, ki is oldjuk.
Úgy dolgozunk együtt egy kis csoportban, a közösség részeként, hogy közben egész nap folyamatosan csak saját magunkkal foglalkozunk!
Azon túl, hogy feltárjuk a problémáink okát, új nézőpontokat kapunk önmagunkról, kioldjuk az elakadásainkat, s mindeközben fejlődik az intuíciónk és az empatikus képességünk is. Kapcsolódunk a bennünk élő gyermeki, játékos énünkhöz, megtanuljuk megfigyelni az érzéseinket; közben tanuljuk, fejlesztjük és megismerjük önmagunkat.
Szeretettel várlak,
evima
SZAKRÁLIS NŐI GYAKORLÓ KÖR
A február 10-ei Szakrális Női Gyakorló kör témája:
ÁLDOZATISÁG, MÁRTÍRSÁG, ÖNFELÁLDOZÁS ÉS SZENVEDŐ NŐI SZEREPEK ELENGEDÉSE
Anyáink, nagyanyáink, dédanyáink vonalán, az egész női generációban hordozzuk az áldozatiság, a mártírság női szerepkörét. A nő, aki a „mindenre is képes”, a nő, aki „a mindent is eltűr”, a nő, aki „a mindent is képes feláldozni” a férjéért, a családjáért…
Miket hordozunk ezekből a generációs női szerepekből?
Hogyan ütköznek ezek ki ma bennünk?
Hogyan lehet ezeket megváltoztatni?
Hogyan tudjuk abbahagyni az önfeláldozást és beleállni a saját erőnkbe?
Helyszín: Jászberény, Holló A. u.
Hozzájárulás: 7.000.- Ft
Időtartam: 18.00 – 20:00
Szeretettel várok mindenkit február 10-én kedden, 18:00 órakor kezdődő Szakrális Női gyakorló körre!
evima
AZ ÁLMOK BIRODALMA
Mit jelentenek az álmaink?
Napjaink egy részét az álmok birodalmában töltjük és különösebbnél különösebb megtapasztalásokat szerzünk álmunkban, akár emlékezünk ezekre, akár nem.
A modern pszichoanalízis is sokat foglalkozik a páciensek kezelésekor az álmaikkal és azok elemzésével, mivel így jóval hatékonyabb gyógyulásokat tudnak elérni. Előszeretettel dolgozom én is a hozzám forduló kliensek álmaival, a sajátomról nem is beszélve! 😉 Végtelenül izgalmas és ugyanakkor nagyon hasznos dolognak tartom az álomfejtést az önismereti út során, mert segít rálátni a tudatalatti működéseinkre és kulcsokat, megoldásokat, iránymutatást ad az életünk hatékonyabb vezetéséhez, valamint a céljaink gyorsabb eléréséhez.
Álmunkban egy másik dimenzióban találjuk magunkat, s amikor felébredünk, általában az álmaink egy töredékét tudjuk csak felidézni. Némi odafigyeléssel és gyakorlással egyre több képet, egyre több üzenetet tudunk áthozni az álmok birodalmából. Ha elrugaszkodunk a hagyományos, hétköznapi gondolkodásunktól, más megközelítéssel, új gondolkodásmóddal megfejthetjük az álmaink üzenetét.
- február 17-én 18:30 órakor kezdődő csoportmunka során az alábbi kérdéseket járjuk körbe:
- hol vagyunk álmunkban?
- honnan jönnek az álmaink?
- miért álmodunk?
- miért emlékszünk vagy nem emlékszünk az álmainkra?
- milyen típusú álmaink vannak?
- mit kell tennünk, hogy egyre hatékonyabban emlékezzünk az álmainkra?
- hogyan kell értelmezni az álmokat, álomtöredékeket?
- hogyan vezetnek utunkon az álmok és mit üzennek nekünk?
Az előreláthatólag 90 perces előadást egy kb. 30 perces interaktív beszélgetéssel zárjuk, ahol lehetőségetek lesz kérdéseket feltenni, álmokat megbeszélni, esetleg elemezni is a rendelkezésre álló idő függvényében.
Helyszín: Elementa Stúdió, Jászberény, Apponyi tér 7. 1.em.
Hozzájárulás: 10.000.- Ft
Időpont: 2026. február 17. (kedd) 18:30 – 20:30
Szeretettel várok mindenkit,
evima
Szakrális Női Gyakorló Kör
A január 14-ei Szakrális Női Gyakorló kör témája: ÖNKRITIKA
Honnan jön a kritikus működésünk, különösen önmagunk iránt?
Miért kritizáljuk magunkat és mire jó ez nekünk? Ha nem jó, akkor miért csináljuk?
Lehet-e önkritika nélkül létezni? S ha igen, akkor hogyan?
A gyakorlat fókuszában az önmagunkkal szembeni kritikus viselkedésmód megvizsgálása, megváltoztatása, megszüntetése lesz.
Gyere és hozd magaddal az önmagát folyton kritizáló barátnődet is!
Helyszín: Jászberény
Hozzájárulás: 7.000.- Ft
Időpont: 2026. január 14. (szerda) 18.00 – 20:00
Szeretettel várlak az idei első Szakrális Női Gyakorló körre,
evima
Szakrális Női Gyakorló Kör
Mit jelent a NŐI ERŐ?
Miért félünk tőle? Miért nem merünk beleállni és miért nem merjük működtetni?
A december 3-i Szakrális Női Gyakorló Kör témája a NŐI ERŐ lesz.
Megvizsgáljuk, hogy hogyan alakult ez a történelem során, hogyan távolodtunk el a Nőnek az erejétől, miért és hogyan használjuk helyette a Férfi erőt? Rávilágítunk a kettő közötti különbségre is.
A gyakorlat fókuszában pedig a saját női erőnkbe történő beleállás lesz.
Helyszín: Jászberény
Hozzájárulás: 7.000.- Ft
Időtartam: 18.00 – 20:30
Gyere és hozd magaddal a barátnődet is!
Szeretettel várlak benneteket,
evima
Mit üzen a testem? Testi tünetek lelki okai
Ezen az Önismereti Térjátékon elsősorban a Testi tüneteink lelki okaival fogunk foglalkozni a már megszokott könnyed, játékos formában.
Bármilyen testi tünettel, egészségügyi problémával, visszatérő fájdalommal stb. lehet dolgozni, de hozhatsz ettől eltérő, bármilyen más saját témát is.
A testi tüneteink jelzések, okozatok. Ahhoz, hogy ebben változás álljon be, meg kell találnunk a kiváltó okot, fel kell ismernünk, hogy milyen téves gondolati vagy érzelmi működés vezetett el az egészségből való kibillenéshez. Ha a kiváltó okot megtaláljuk, feloldjuk és változtatunk, akkor értelemszerűen a testi tünet, mint okozat is megszűnik.*
Amikor nem figyelünk a belső jelzéseinkre vagy nem értjük, hogy a lelkünk mit akar velünk közölni, akkor a testünkön keresztül mutatja az üzenetet, hogy mi az, amin szükséges változtatnunk, hol vannak érzelmi, energetikai elakadásaink. Ha nem tudjuk ezt a bensőnkből érkező üzenetet megfejteni, megkönnyíti a felismeréseket és elősegíti az öngyógyítás útján való elindulást ez az Önismereti Térjáték.
Egy elfogadó, kis csoportos közösségi térben, az intuíciónkat segítségül hívva hozzásegítjük egymást a felismerésekhez és megértésekhez, majd a mozgás és a zene segítségével elindulunk az öngyógyítás útján.
Helyszín: Jászberény
Időpont: 2025. november 16. (vasárnap) 9:30 – 16:30 (csúszás elképzelhető)
Hozzájárulás: 22.000.- Ft
Amennyiben úgy érzed, hogy a hozzájárulás összege túl nagy anyagi terhet róna rád, kérlek keress meg bátran és egyeztetünk a további lehetőségekről.
Aki nem saját témával szeretne dolgozni, csak rész szeretne venni a Térjátékon, ki szeretné próbálni, meg szeretné ismerni, résztvevőként 10.000.- Ft a hozzájárulás.
Maximális létszám: 7 fő
Mivel nagyon érzékeny témával dolgozunk, ezért minden egyes eset feldolgozása rejtetten történik, azaz nem kell elmondani a többi résztvevőnek, hogy milyen tünettel vagy betegséggel dolgozol.
A témák feldolgozása könnyeden, játékosan fog történni. Az intuíciót, a zenét és a mozgást hívjuk segítségül, hogy kimozduljunk a gondolati-, érzelmi beragadottságból és felismerjük a hibás működésünk okát, majd azt könnyedén kioldjuk, kimozdítsuk a testünkből.
További információk:
A megadott napokat a jelentkezések sorrendjében töltöm fel.

A Térjáték folyamatát nem szakítjuk meg ebédszünettel, hogy ne bontsuk meg a teret, így kérlek, hogy hozz magaddal valamilyen könnyű ebédet, esetleg rágcsálni valót. Kávé, tea, víz és nasi a helyszínen biztosított.
A programon olyan ruhában javasolt részt venni, amiben könnyedén tudsz mozogni, táncolni, játszani, kapcsolódni.
Szeretettel várlak,
evima
*Az Önismereti Térjáték nem helyettesíti az orvosi, pszichológiai vagy mentálhigiénés vizsgálatot, illetve kezelést.