[Szemelvény egy oldásból]
Hajlamos vagyok a szorongásra, az elfojtásra és a váratlan helyzeteket sem kezelem túl jól.
A feldolgozás során eljutottunk egy gyerekkori emlékképhez:
„Játszok a szobában a szőnyegen. Jól elvagyok és egyszer csak azt hallom, hogy a konyhában leesett és összetört valami, hirtelen megijedek és összerántom a vállam. Behallatszik a szobába, ahogy anyám dührohamot kap és elkezd folyamatosan „szentségelni”, káromkodni… ez már nekem annyira sok, hogy befogom a fülem, összeszorítom a szemem, mert ezt már nem bírom!”
Az oldás során dolgoztunk a negatív női generációs mintán, melynek hatására anyu viselkedése megváltozott:
Anyu: „Upppsz! – kicsúszott a kezemből a tányér! Picit megijedtem, mert váratlanul ért, de hálás vagyok, hogy nem sérültem meg. Szerencsére van még jó pár másik tányér, úgyhogy ezt most elengedem. Állok a széttört darabok fölött… nézem őket és próbálok visszaemlékezni, hogy mi is járt a fejemben… hol jártak a gondolataim, amikor elejtettem a tényért? Nézem a törött tányérokat, közben tekerem visszafelé a gondolataimat, hogy mi járhatott a fejemben? Miért történt most ez? Elkezdtem kutakodni a gondolataimban… s egyszer csak beugrott, hogy elégedetlenséget fogalmaztam meg magamban a férjemmel szemben. Még egy mosoly is végigfutott az arcomon, annyira örülök neki, hogy megtaláltam a megoldást! Magamban bocsánatot kérek a páromtól, megköszönöm Istennek a tanítást és azt, hogy nem történt nagyobb probléma. S ezzel a hála és köszönet érzéssel söprögetem össze a tányérmaradványokat.
Bemegyek a lányomhoz, megsimítom a fejét megkérdezem tőle, hogy megijedt-e? Ölembe veszem, bocsánatot kérek tőle, hogy megijesztettem és elmondom neki, hogy sajnos nem szép gondolatok jártak a fejemben. Ezért Isten figyelmeztetett, hogy nem jó úton járok. A szívünkben lévő szeretetet mindig, minden elé kell helyezni és ha a fejünkben megjelenik egy-egy rossz gondolat vagy az alaptalan elégedetlenség, akkor Istentől mindig kapunk egy jelzést. Ha pici rossz gondolatok vannak, akkor pici jelzést, ha nagy vagy sok rossz gondolatunk van, akkor nagyobb jelzést. Sajnos, anyának nem voltak jó irányban a gondolatai – mondom a lányomnak – ezért jött ez a figyelmeztetés, aminek örülni kell, mert ha figyelünk rá és változtatunk, akkor jó irányba tudnak fordulni a dolgok és nem lesz nagyobb baj.”
S hogyan alakultak át az érzések a lányban a generációs oldás hatására?
„Hallom, hogy valami leesik, összerezzenek, picit figyelek… de megnyugszom, mert nem történik más semmi, csend van és nyugodtan játszhatok tovább. Nem sokkal később anyu bejön, az ölébe vesz és elmagyarázza, hogy mi volt ez.
– Anyu! Isten mindig ilyen hangosan és váratlanul figyelmeztet?
– Nem, kislányom! Isten először nagyon finoman és puhán, lágyan figyelmeztet, sugallatok, finom gondolatok és megérzések formájában. De ha nem figyelünk ezekre, akkor kapjuk az egyre erősebb jelzéseket, de csak szépen fokozatosan, amíg észre nem vesszük. Ilyen nagyobb és hangosabb jelzéseket csak akkor kapunk, ha a kicsiket, finomabbakat figyelmen kívül hagytuk. Úgy például, mint amikor te szólsz nekem a szobából. Először halkan és ha nem hallom, akkor hangosabban… és ha akkor sem hallom, akkor kezded kiabálni, hogy Anya! Anya! Anya! – ezen mindketten hangosan felnevettünk és én ott, akkor mindent megértettem!
– Anya! Akkor én mindig fogok figyelni Isten szavára!”
Anyám szeretetteljesen átölelt és adott egy puszit!
evima
