A párkapcsolatokban – de természetesen más kapcsolatokban is – ott kezdődik minden probléma gyökere, hogy a felek nem kommunikálnak megfelelően egymással.
Az egyik félnek nem jó vagy nem tetszik valami, de ezt nem mondja ki, elhallgatja, visszanyeli, szégyelli, vagy valamilyen érzelmi blokkja van azzal kapcsolatban, hogy kifejezze az érzéseit, gondolatait, kívánságait, vágyait.
S mivel nem kap megfelelő információt a másik, ezért elindul a fejében a gondolatfolyam és megpróbálja kitalálni, hogy a párja miért viselkedik így, miért nem szól semmit vagy miért zárkózott be. Az a fél pedig, aki nem adott az érzelmeiről, vágyairól megfelelő tájékoztatást, hanem ehelyett a fejében agyal azon, hogy a másiknak mit és hogyan kellene cselekednie, majd elkezdi generálni az elvárásokat önmagában a másik felé.
Tiszta kommunikáció hiányában felhalmozódnak a félreértések, a fejben lévő elvárások és az elfojtott érzelmek, ami miatt elindul zsákutcába a kapcsolat.
Fokozni tudjuk ezt a helyzetet azzal, ha a másiknak – nem önmagunkról vagy nem a bennünk lévő érzésekről adunk információt – hanem azt az elvárásunkat kommunikáljuk felé, amit a fejünkben lévő belső monológ után kitaláltunk, hogy a másiknak mit és hogyan kellene csinálni. Ettől értelemszerűen a másik fél nem lesz boldog, mert csak a vele szemben támasztott elvárásokkal szembesül, vagy hirtelen dühkitörésekkel, esetleg elzárkózással, duzzogással anélkül, hogy értené azok okát vagy miértjét.
Te tényleg kimondtad a másiknak egyértelműen, érthetően nyíltan és tisztán, hogy mit gondolsz, hogy mit szeretnél vagy ez csak a fejedben történt meg?
Vagy olyan kifogások mögé bújsz, hogy „de én már utaltam rá” vagy „már egyszer mondtam azt hiszem…” vagy „olyasmit mondtam…” Tényleg kimondtad nyíltan, vagy csak magadban játszottad le, amiről azt hiszed, hogy mondtad?
Mi az, ami gátol abban, hogy információt adj önmagadról és az érzéseidről a másiknak tisztán és egyértelműen?
S mi akadályoz abban, hogy megkérdezd a másikat, hogy Ő mit érez, mit gondol vagy mit és hogyan szeretne?
Te mitől félsz? Miért nem mersz beszélni arról, ami a szívedben van? Arról, ha valami tetszik vagy ha nem, vagy történetesen, ha valami fáj? Biztos, hogy erősnek kell mutatnod magad a másik előtt?
Meg mered mutatni a valódi énedet és mersz nyíltan kommunikálni arról, ami benned zajlik? Vagy elvárod, hogy a párod találja ki, hogy mit érzel és gondolsz?
Ha a másiknak félreértelmezhetetlen és egyértelmű tudomása van a te érzéseidről, akkor tud arra reagálni akár szóban, akár cselekvéssel vagy más érzelmi reakcióval. A tőled kapott információ hatására a másik tud változni vagy választ adni az Ő gondolatairól és érzéseiről.
Az egyik legnagyobb csapda a kapcsolatokban, ha azt gondoljuk, hogy a másik gondolatolvasó, mert „neki ezt tudni kéne” …. „neki ezt éreznie kellene” … „de hát én úgy csináltam, hogy ebből már csak a hülye nem érti”… „de hát többször utaltam már rá” és így tovább…
Hacsak a párunk nem egy hivatásos gondolatolvasó, akkor ne feltételezzük róla, hogy tudja, hogy mi valójában mit szeretnénk!
A felnőtt, érett kapcsolatokban tisztán merünk kommunikálni az érzéseinkről, arról, hogy nekünk mi jó és mi nem jó, így a másik arra ugyancsak nyíltan tud reagálni.
Megfigyelted már, hogy esetleg azért nem mered kommunikálni a szívedben lévő érzéseket vagy a fejedben lévő gondolatokat, mert félsz a választól? Vagy félsz az elutasítástól?
Gondoltál már arra, hogyha nyíltan kimutatod, kimondod az érzéseidet – függetlenül attól, hogy elutasítás lesz a válasz vagy sem – akkor tiszta vizet önthetsz a pohárba és nem kell tovább szenvedned?
Ha ennek ellenére mégsem mered kimondani, illetve kimutatni, ami benned van, akkor érdemes felkutatni ennek az érzelmi blokknak az okát és kioldani!
Ha jól működő, konfliktusokat könnyűszerrel megoldó párkapcsolatra vágyunk, akkor merjünk bátran és nyíltan kommunikálni; információt adni magunkról, mert a partnerünk nem gondolatolvasó!
evima
