Az utóbbi hetekben nem találjuk a helyünket. Valami már nem jó… valami még nem jó…
Azt hisszük, hogy baj van velünk, hogy valami nincs rendben bennünk! Pedig ez is rend, csak ez az átalakulás rendje! Egy kicsit érzékenyebbek lettünk önmagunkra, kicsit jobban tudunk már figyelni a bennünk lévő folyamatokra, az elmúlt időszak megélései és megtapasztalásai alapján, csak még nem mindig értjük.
Jövünk ki a télből… kezdjük levenni a téli kabátot, kimegyünk, megsüttetjük az arcunkat a Napban… majd újra hideg lesz és újra felvesszük a kabátot, kicsit visszahúzódunk… de utána megint kisüt a Nap és akkor már jól érezzük magunkat odakint. Olyan ez, mint a kibújás, valami megszületésének a természetessége… kicsit kitesszük a lábunkat, kicsit tapogatózunk, majd újra visszahúzódunk, mert még nem vagyunk felkészülve az új minőségre, majd újra jön a belső késztetés, hogy kimenjünk … s kintről megint visszaszaladunk, de már nem teljesen, csak egy picit… majd ott a régi biztonságos meleg közegben erőt gyűjtünk és újra nekilendülünk…
Ez egy különlegesen izgalmas folyamat. Az átmenet állapota, amikor már nem akarunk a régiben lenni, nem akarjuk a régi minőségeinket működtetni, mert már szűk, már kinőttünk belőlük. Ugyanakkor megszokott és még biztonságot ad. Az új minőség pedig már nagyon izgat, mennénk már afelé, de még nem tudjuk, hogy merre induljunk, hogy hogyan induljunk és kicsit félünk is, hogy milyen lesz, hiszen ismeretlen. Hallgatjuk lelkünk szavát, ami hív az új magasabb minőségek felé, de az Egó sem tétlenkedik, ami húz vissza az ismert, megszokott és biztonságos régi energiákba. Oda kicsit visszafészkeljük magunkat, de már kicsi és szűk az a régi fészek… mégiscsak el kell indulnunk!
Ez az átmeneti állapot hozhat bizonytalanságot és „nem találom a helyem” érzést bennünk, mert a régi már nem jó és már nem akarjuk működtetni, az új meg még nem jó, mert még nem ismerjük, úgyhogy tartunk tőle egy kicsit.
Semmi mást nem kell tennünk, minthogy elfogadjuk, hogy ez az átalakulás állapota, a szintlépés minősége. Amikor az első lépcsőről lépünk fel a másodikra, akkor is van egy pici kibillenés, egy kis bizonytalanság, egy kis egyensúlyvesztés, ha nem figyelünk, egészen addig, amíg le nem tesszük a lábunkat a második lépcsőfokon. Merthogy a két lépés közötti intervallum is a haladás része! Amikor az elsőn már nem vagyok, a másodikon meg még nem vagyok.
Most, hogy a lépés folyamatában vagyunk, hogy jövünk ki a télből és indulunk a tavasszal az új ciklusba; itt a két szint között érdemes átgondolnunk, hogy mik azok a régi minták, régi viselkedések és működési mechanizmusok, régi szerepeink, illetve feladataink, amiket már nem akarunk tovább vinni az új körbe, az új szintre. Mik vagy kik azok, amiket vagy akiket már el kell engednünk, mert már nem cipelhetjük magunkkal tovább. Belül mindenképpen magunkkal visszük ezeknek az emlékét, a megtapasztalást, hiszen többek lettünk általa; de ami már nem szolgálja a továbbhaladásunkat, le kell tennünk és el kell engednünk.
Ugyanakkor azt is át kell gondolnunk, hogy mik vagy kik azok, amiket vagy akiket tovább viszünk, de már nem a régi megszokott formában? Min kell változtatnunk, mit kell átalakítanunk, mit kell átminősítenünk, ami bár lényegében velünk jöhet a következő szintre, de már egy új, azaz megújult minőségben. Mit kell most az életünkben átalakítanunk, átszabnunk, átminősítenünk és átrendeznünk a továbblépés előtt?
Ha ezeket rendbe tesszük, akkor könnyebben tudunk nyitni az új szint, az új minőség felé, amit az új évkör a tavasszal elhoz nekünk.
Ha most még bizonytalanságban vagyunk, fogadjuk el, hogy ez az átmeneti állapot az átalakulási folyamatunk része, csak meg kell tennünk még a belső rendezést, a szívünkben, a lelkünkben, a fejünkben, hogy mi marad és mi jöhet átalakított minőségben velünk. Ha ezek kitisztázódnak bennünk, akkor minden a helyére kerül a fizikai síkon is, akkor megnyílunk az új tavaszra, az új évkörre, az új minőségekre.
Mindenkinek csodálatos felismerésekkel teli átalakulási folyamatot kívánok és szívbéli nyitottságot az új energiák befogadására.
evima
