Nem figyel rám a párom! Nem vagyok fontos neki!
Azt tapasztalom, hogy a párom, akivel szerettük egymást anno… (vagy mégsem…), már nem figyel rám, nem hallja meg amit mondok neki, nem fontos, amit kérek tőle … mert fontosabbak a haverok/barátnők, mert fontosabb a munkája vagy a hobbija, fontosabb a tévé, fontosabb a telefont nyomkodni… bárki vagy bármi fontosabb, mint én! Én pedig tehetetlenül vergődök a helyzetben, az önértékelésem megy egyre mélyebbre… a béka varangyos hátsója alá, kettőnk között egyre nagyobb a szakadék, kapcsolatunkban egyre nagyobb az űr!
Ha kicsit visszább lépünk, akkor könnyen megtaláljuk ezeknek a helyzetnek az előzményét: már anyunak vagy apunak sem voltam elég fontos gyerekként, mert a szülő(k)nek is előbbre való volt a munka, a háztartás, a tévénézés vagy bármi más mintsem, hogy figyeljen rám, megnézze, hogy mit rajzoltam, hogy mit építettem vagy meghallgassa, hogy mit akarok mondani, arról nem is beszélve, hogy esetleg játsszon velem. S én azt a figyelmet, amit gyerekkoromban nem kaptam meg, most a páromon akarom behajtani! Azt akarom, hogy a párom most „pótanyuciként” vagy „pótapuciként” ezt az űrt betöltse nekem. Ha nem kapom meg tőle sem, akkor újra a hisztis gyerek pozícióban találom magam…. duzzogok, dühöngök, elégedetlennek és tehetetlennek érzem magam, mert nem vagyok fontos.
Mit lehet ilyenkor tenni?
Egyrészt ki lehet oldani ezt a gyerekkori hiedelemrendszert, illetve beidegződést, hogy „nem vagyok elég fontos” anyunak vagy apunak, esetleg egyiknek sem…
Másrészt pedig, ha tovább megyünk, belenézhetünk ennek a legmélyére önmagunkban, azaz, hogy miért pont nekem van illetve volt olyan anyukám, illetve apukám, aki nem figyelt rám? Miért van pont nekem olyan párom, aki nem figyel, akinek nem vagyok elég fontos?
Mit is akar ez megmutatni nekünk?
Ha nem figyelnek ránk, akkor ez gyakorlatilag a mi belső világunkat tükrözi és azt mutatja meg a külvilágban, hogy mi sem vagyunk elég fontosak önmagunk számára!!!
Mindenki másra előbb figyelek oda, mint önmagamra, mindenki mást magam elé helyezek. Minden és mindenki más fontosabb, mint én saját magam számára. Nekem is fontosabb az, hogy a munka el legyen végezve, hogy rend legyen a lakásban, hogy főnököm, a szomszéd, a barátom, barátnőm elégedett legyen, mintsem az, hogy én jól érezzem magam a bőrömben vagy hogy bármilyen figyelmet, örömöt, önszeretet megadjak magamnak. Sőt! Sokszor már azt sem tudom, hogy mi az, amit igazán szeretnék, azt sem tudom, hogy mi az, ami igazán jó nekem, ami boldoggá tesz, mert soha nem figyeltem magamra, a saját igényeimre, a saját vágyaimra. Nincs szívből jövő hobbim, nincs önmagamra fordított időm, nincs önmagamra való odafigyelés. Nem én vagyok a saját életem középpontjában, hanem az, hogy elveknek, elképzeléseknek, fiktív elvárásoknak megfeleljek és úgy viselkedjek, ahogy – azt gondolom – hogy elvárják tőlem, holott senki nem várja el, csak én várom el magamtól… Azért nem figyelek magamra, a saját igényeimre és szükségleteimre, mert másra figyelek, mert minden és mindenki fontosabb az életemben és mindenki mást önmagam elé helyezek. Így bizony ezt fogom megtapasztalni és tükörként megkapni az életemben: a páromnak is minden és mindenki más fontosabb lesz, mint én – hiszen nekem is minden és mindenki más fontosabb, mint saját magam!
Úgy tudok tehát változtatni, hogy az eddig kifelé figyelő attitűdöt, a kifelé forduló figyelmemet, önmagamra fordítom, elkezdek magamra időt és figyelmet szánni és a saját érzéseimet és igényeimet a fókuszba helyezni. S ahogy ez átalakul bennem, hogy én fontos vagyok önmagam számára, úgy fogja ezt a külvilág is visszatükrözni nekem és azt fogom tapasztalni, hogy mindenki más számára is fontos vagyok végre! De nem egóból és nem kompenzációból! Érzésből! S ez óriási különbség! Mert akkor ez nem önzés, hanem önmagamra való figyelem, ami az önszeretet alapja lesz később.
A páromon és a körülöttem lévő embereken keresztül akkor fogom érezni, hogy én figyelemre méltó, szerethető, értékes ember vagyok, akire érdemes figyelni, ha én is megadom önmagamnak a figyelmet, az időt, a törődést, a szeretetet.
A párunkkal való kapcsolatunk csak akkor fog változni, ha megváltoztatjuk az önmagunkkal való kapcsolatunkat!
Tehát csak akkor leszek fontos a páromnak (vagy bárki másnak) ha végre én is fontos leszek önmagamnak!
evima
