Az öreg király halála után az ifjú király foglalta el a trónt. Fiatal volt, tapasztalatlan és ifjonti hévvel vetette bele magát bele az uralkodásba.
A változást minden ember másképpen fogadta, az öregek kissé nehezebben mozdultak ki a megszokott rendjükből. Az öreg bölcs, aki az öreg király első számú tanácsadója volt, nem nézte jó szemmel az ifjú király vehemenciáját és a korábbi, jól bevált intézkedésekkel szembeni döntéseit. Nem tetszésének hangot is adott a királyi udvarban. Nem kritizálta kifejezetten nyíltan az ifjú királyt, de kérdések formájában, némi cinizmussal a hangjában megkérdőjelezte, hogy az ifjú király vajon jó irányba viszi e az országot?
Mivel az öreg bölcsnek még igen nagy befolyása volt az udvarban és sokan adtak a szavára, az ifjú király a tekintélye megsértése miatt elrendelte a bölcs lefejezését.
Miközben az öreg a tömlöcben várakozott a kivégzésére, azon morfondírozott, hogy hogyan kerülhetett ebbe a helyzetbe? S amikor egy pillanatra gondolatban belehelyezkedett az ifjú király helyzetébe, rájött, hogy végülis jogos a király sértettsége.
Még ha burkoltan is, de miért kritizáltam? – kérdezte magától? – Hiszen ezzel tényleg aláástam a hatalmát és a tekintélyét!
Gondolkozz! – mondta magának – Használd a fejedet, mielőtt azt végleg elválasztják a testedtől!
Mondta az őröknek, hogy levelet kíván írni és papírra vetette gondolatait.
„Miközben a kivégzésemre várakozok, rájöttem, hogy jómagam sem vagyok még elég bölcs. Mert aki kritizál, az saját sértettségéből vagdalkozik. Azért, amit mondtam, vállalom a felelősséget és fenntartom azt is, hogy másképpen látom, hogy mi a jó az országnak. Másképpen érzem. Megértettem ebben az egész helyzetben a saját sértettségemet, mivel már nem én vagyok a fő tanácsadó és nem úgy történnek a dolgok, ahogyan azokat én jónak látom. S természetesen ettől még lehet jó. Másképpen jó… Mivel azonban a dolgok nem úgy történnek, ahogyan én megszoktam, ahogyan én jónak láttam, s a véleményem sem lett kikérve, mint korábban, ez előhozott belőlem egy sértettséget, amiért én kritikusan reagáltam.
Nem kérem a kivégzésem elhalasztását vagy felfüggesztését, hiszen a tegnapi bölcsességi szintem a tegnapi kritikus énem megnyilvánulását hozta, akkor ennyire tellett tőlem. S annak a bölcsnek, aki tegnap voltam, valószínűleg itt kell befejeznie a pályafutását, hiszen nekem magamnak kell annak következményeivel szembesülnöm, hogy tegnap még nem voltam elég bölcs. S kivégzés nélkül is meghalt bennem a tegnapi énem, hogy a mai bölcsességem megszülethessen.
Megértem és tiszteletben tartom ezt a királyi döntést, hiszen a kritikámmal a tekintélyét ástam alá az egész udvar előtt.
Belátom, hogy a tegnapi oktondiságom vezetett a kivégzési döntéshez és kíváncsian várom, hogyan fog feltámadni bennem a holnap bölcsessége.
S ezzel a felismeréssel és lelki nyugalommal a bölcs mély álomba szenderült…
Az ifjú király azzal a bizonyossággal vette kézbe az őr által hozott papírost, hogy az öreg majd a bocsánatáért és a kegyelméért fog könyörögni, de nem az állt benne, amire számított. Szólt az őröknek, hogy hozzák elé az öreget.
Király: Ha én elismerem a bölcsességedet, akkor te is elismersz engem jó királynak?
Bölcs: Nem nekem kell, hogy elismerjelek, hanem neked kell saját magadat elismerned Királyom! Nekem pedig nem kritikát kell megfogalmaznom, hiszen az senkit nem tesz jobbá!
Király: Ez jogos, hogy nekem kell saját magamat elismernem… – gondolkodott el a király. Hiszen addig más sem fog elismerni… S valóban nehéz így, hogy apám nagy király volt és nehéz lesz a nyomdokaiba lépnem… – mondta kissé magába nézve a király. – Mit tegyek veled? – nézett kérdőn a bölcsre.
Bölcs: Ha nem hozzá hasonlítgatod magad, hanem saját utadon járva, az ország javát szem előtt tartva, saját nagyságodat éled meg, akkor lehetsz nagy király. Apád nem a tekintélyuralmával lett nagy király, mert a valódi tekintélyt nem tudod erővel kivívni, hanem azt ki kell érdemelni. Érdemesnek kell rá lenned. Lehetsz teljesen más, mint az apád!
S hogy velem mi legyen? – húzta fel kérdőn a szemöldökét a bölcs. – Talán tényleg a kivégzés lenne a legjobb megoldás, hiszen tegnap megbuktam, mint királyi bölcs.
Király: Ha kivégeztetlek, akkor félni fognak tőlem és lesz tekintélyem, de félelemből… ha nem végeztetlek ki, akkor csorbul a tekintélyem… ha száműzlek, akkor kegyesebbnek tűnök, de akkor is csorbul a tekintélyem… ugyanakkor tetszik nekem a bölcsességed és talán még hasznodat is tudnám venni, de nem tudom, hogy bízhatok e benned? – morfondírozott a király.
Bölcs: Nos, királyom, ezt nem tudom eldönteni és senki nem is döntheti el helyetted! A bizalom nem feltétlenül egy olyan dolog, amit egy döntéssel hozunk, hanem az az idő során kiépül a másik tetteinek következményei által.
Király: S mi van akkor, ha valakinek egy adott pillanatban kell döntést hoznia, hogy megszavazza a másiknak a bizalmat vagy sem? Ha egy adott helyzetben van, s gyors döntést kell hoznia…
Bölcs: Akkor csak a szívére hallgathat, királyom!
Király: Nem végeztetlek ki, mert nem akarok tekintélyelvű király lenni! Bölcs király akarok lenni! De szükség van a fiatalításra is… meg más irányelvekre, mint amiket apám követett, mert most más idők járnak! – mondta határozottan az ifjú király. – Létrehozok hát egy tanácsadói testületet, ahová több bölcset is be fogok válogatni, fiatalokat, időseket, nőket, férfiakat, mindenféle embert, akiktől érzésem szerint tanácsot fogadnék el… ennek a testületnek része lehetsz és bizonyíthatod rátermettségedet, bölcsességedet, hűségedet és bizalmadat.
Bölcs: Köszönöm kegyelmedet, fenség! – mondta a bölcs egy meghajlással. – Ez lesz a nehezebb út számomra! A lefejezés vagy a száműzetés könnyebb lett volna. – mondta egy félmosollyal az arcán.
Király: Számomra is! – bólintott a király egy elfojtott mosoly kíséretében – De bármikor dönthetünk mindketten másképpen.
A bölcs rájött, hogy nem a kritizálással tudja az ifjú királyt jó irányba terelni, hanem tapasztalata, tudása, támogatása és segítsége megadásával. S mivel alapvetően nem a király, hanem hazája szolgálatában áll, ezért elfogadta, hogy minden okkal történik, neki pedig nem a kritika megnyilvánítása a dolga, hanem a bölcsesség átadása, hogy az országban a dolgok jó irányba menjenek és segítse az ifjú királyt is nagy királlyá válni.
A király pedig rájött, hogy nem azzal oldja meg a dolgokat, ha kivégezteti a másképpen gondolkozókat, hanem ha meghallgatja őket és szíve bölcsességére támaszkodva hozza meg a döntéseket.
S amikor már nem kritizáltak, nem akarták egymást megsemmisíteni, nem harcoltak egymás ellen, hanem a régi és az új, az öreg és fiatal, a megfontolt bölcs és az ifjonti tűz egyesítette erőit, akkor vált hatalmassá és erőssé az ország! A bölcs pedig igazi bölccsé, a király pedig nagy királlyá vált!
Amikor a bennem lévő király, az Egó és a bennem lévő bölcs tudatosság már nem egymás ellen harcol, hanem együttműködik, akkor tud megnyilvánulni az igazi erő!
evima
