Felgyorsult a Világ? Hmm… Felgyorsult a Világ! De ki gyorsította fel? Valamilyen láthatatlan misztikus erő? A háttérhatalom? Vagy ezért is a politikusok a felelősek?
Esetleg hajlandóak vagyunk belenézni ebbe a tükörbe, hogy ezt mi alkottuk saját magunknak?
Felgyorsítottuk a haszonállataink és növényeink növekedését, mert Nincs Idő olyan sokat várni, hogy fogyasztásra kész legyenek.
Felgyorsítottuk a munkatempónkat, mert Nincs Idő arra, hogy alapos, örömteli munkát végezzünk.
Felvesszük a hiteleket, mert Nincs Idő arra, hogy megvárjuk, amíg összegyűlik a rávaló a vágyott dologra.
Bekapkodjuk a gyógyszereket, mert Nincs Idő végig menni a gyógyulás folyamatán.
Felhívjuk gyorsan a hozzátartozóinkat, mert Nincs Idő elmenni hozzá.
Olyan gyorsan felnőtt ez a gyerek, mert Nincs Idő vele játszani, beszélgetni és végig kísérni a fejlődési folyamatait.
Nincs Idő!
S nincs türelmünk!
Ha nem kapjuk meg azonnal, amit akarunk, akkor belül toporzékolunk, mint egy hisztis gyermek! Elégedetlenek vagyunk, mert nekünk minden azonnal kell!
Türelmetlenek vagyunk – és ezt tudjuk is magunkról! S azt hisszük, hogy türelem is olyan, mint egy bicikli – vagy van nekünk, vagy nincs!
De ahogy biciklizni is szépen lassan folyamatában tanultunk meg, a türelem is tanulható. Ha hajlandóak vagyunk rá.
Ha nem sietünk… ha nem rohanunk át az életünkön…
Mert Idő valóban Nincs! Folyamat van! Fejlődési folyamataink, amiket vagy végig kísérünk a jelenlétünkkel, vagy átszaladunk rajtuk!
Ugyanez a helyzet az emberi kapcsolatainkkal is! Több kliensemmel dolgozunk együtt – Nőkkel és Férfiakkal egyaránt – akik párkapcsolatra vágynak. Van, aki egy ismeretlenre vágyakozik… van, aki egy konkrét személyre vágyakozik…
Vannak pillanatok, amikor megélik a várakozás és a vágyakozás minden csodáját. Majd bekapcsol az egó és jönnek az elvárások: „de mikor jön már? „ vagy „mikor lesz már az enyém?” „Mikor…?”
Sürgetjük az időt, sürgetjük magunkat és sürgetjük a másikat! Sőt! Birtokolni akarjuk!
Mindent akarunk és most azonnal!
S közben elfelejtjük megélni a várakozás és a vágyakozás időszakát! Mert azt hisszük, hogy nem történik akkor semmi… s közben levesszük a figyelmünket a belső fejlődésünkről. Pedig ez alatt az időszak alatt változunk és fejlődünk mi is, s ugyanezt teszi a másik is.
Tudunk-e megengedésben lenni, nem pedig akarásban?
Tudunk-e játszmázások és manipulációk nélkül kapcsolódni és nem erőszakosan kicsikarni a másikból, amire egyikünk sem érett még?
Engedjük a gyümölcsöt megérni? A gyümölcs végigmegy a fejlődési folyamatán, amíg beérik.
Engedjük meg magunknak az érés és a beteljesedés folyamatát! Figyeljük ennek minden pillanatát örömmel!
Mert ha ideje korán, erőszakkal és egós akaratunkkal letépjük a még be nem érett gyümölcsöt, hiába harapunk bele, hogy kielégítsük az azonnali vágyainkat, az bizony keserű vagy savanyú lesz, mert nem hagytunk neki időt a beérésre!
Tudunk-e lehetőséget biztosítani a másiknak és önmagunknak, hogy meglépjük és megfejlődjük azt a szintet, ahol már érettek leszünk egy játszmázások és manipulációk nélküli tiszta, igaz, őszinte kapcsolatra?
Meg tudjuk-e látni ennek a belső fejlődésnek az apró mozzanatait?
Meg tudjuk-e élni a jelen pillanat csodáját?
A művészeti alkotásokban is végig éljük a darabot, s izgatottan várjuk a katarzis élményt! Ha nem tudjuk ezt megengedni magunknak, akkor az olyan, mintha csak a színdarab végére mennénk be… mintha a könyvnek csak az utolsó pár oldalát olvasnánk el… vagy a filmnek csak a végét néznénk meg… S közben értékes pillanatokról maradnánk le, s végül értetlenül állnánk előtte.
Engedjük meg magunknak a várakozás és a vágyakozás örömeit is, mert rengeteg csodát, óriási fejlődési lehetőségeket és felismeréseket rejt magában!
evima, 2022. 10. 07.
