Sokunknál fut a tudat alatti program, s olykor észre sem vesszük, hogy folyamatosan minden helyzetben ismételgetjük, mint egy teremtő mantrát, hogy „nem vagyok elég jó”…
Az önszeretet hiánya, az önmagunkkal való elégedetlenség egy olyan spirál, amiből, ha nem kezdünk el kimászni, akkor iszonyatosan mélyre tud lehúzni és eljuthatunk vele egészen a mély depresszióig vagy rosszabb esetben még ennél is tovább…
Az okokat kereshetjük a gyermekkorunkban, amikor anya és apa nem figyelt rám eléggé, nem éreztem, hogy fontos vagyok nekik. A fizikai bántalmazástól, a verbális bántalmazáson keresztül az érzelmi távolságtartásig elég széles a skála, amiben megtapasztalhattuk gyerekkorunkban az elégedetlenséget. S hiába akartunk megfelelni, hiába akartunk egyre jobban bizonyítani, valahogy a szülőknek semmi volt elég, soha nem voltunk elég jók, hogy igazán úgy és olyan szeretettel forduljanak felénk, amilyenre nekünk akkor szükségünk lett volna.
Lehet a szülőket okolni, lehet a szülőkre neheztelni, majd később lehet ugyanezt a neheztelést, illetve elvárást a párunk vagy a gyerekünk felé fordítani, mindig ugyanazokba a tükrökbe fogunk belefutni, hogy nem vagyunk elég jók, nem vagyunk elég szerethetők!
A 22-es csapdája pedig az, hogy minél inkább akarok megfelelni, minél inkább akarok „jó lenni” annál kevésbé sikerül. Annál több kritikát kapok, annál kevésbé fogadnak el az újabb és újabb kapcsolódásaimban. Minél inkább akarok megfelelni és alkalmazkodni, annál távolabb kerülök önmagamtól.
Miért pont én? Miért pont nekem voltak olyan szüleim, akik nem adták meg nekem az érzelmi biztonságot? Miért pont az én párom olyan, aki nem tudja kimutatni irányomba a szeretetét? Miért pont az én gyerekem vágja az arcomba, hogy nem vagyok elég jó anya vagy apa?
A kérdésre a választ több bölcstől is hallottuk már: „Ahogy bent, úgy kint”.
Mit is jelent ez? Ha én nem szeretem magam, ha én nem vagyok elég elfogadó önmagammal, ha nem vagyok elégedett önmagammal, ha nem tartom magam elég jónak, elég fontosnak, akkor a külvilág (az anyám, az apám, a párom, a főnököm, a barátaim, a gyerekem stb. stb.) sem fog engem jónak, fontosnak, szerethetőnek látni.
Érzelmi és gondolati rezgéseket bocsájtunk ki magunkból, ezzel üzenünk a környezetünknek, a körülöttünk lévő embereknek és ha ezek az üzenetek úgy szólnak bentről kifelé, hogy „nem vagyok elég jó”, akkor bizony a környezetünk ezt fogja érzékelni, hiszen én így érzem… így gondolom… ezt az „üzenetet küldöm” ki a környezetembe. S körülöttünk lévő emberek erre fognak reagálni. Nézd, ez az ember azt mondja magáról, hogy egy sz@r alak. Oké! Bánjunk úgy vele! Figyelj! Ez a Nő/Férfi azt gondolja és érzi, hogy soha nem lesz elég jó nekem. Rendben! Akkor hagyjuk is, mert úgysem lesz soha jó nekem!
Ha ezt meg akarjuk változtatni, akkor cselekedni kell! Ha nem változunk és nem változtatunk, akkor nem csak most, ebben az életünkben kapjuk újra és újra ezeket a visszajelzéseket a világtól, hanem újra és újra olyan szülőkhöz fogunk kerülni, akik tele lesznek velünk szemben elvárásokkal, elégedetlenséggel és érzelmi hidegséggel. Ebből kifolyólag ugyanilyen társ mellett fogunk kikötni és ismétlődik ez újra és újra. Úgyhogy jobb már most elkezdeni ezen dolgozni, mert addig fogunk ebben a mókuskerékben pörögni, újra és újra beleszületni, amíg nem tanuljuk meg a leckét és nem változtatunk.
Mi a megoldás?
A bennünk lévő sérült kislányt és kisfiút meg kell szeretgetni, fel kell nevelnünk önmagunkban. Meg kell adni számára azt, amit a szülőktől nem kapott meg. Meg kell neki adni azt az odafigyelést, gondoskodást, kényeztetést, szeretetet, ami hiányzik, illetve hiányzott gyermekkorban.
Sokat segítenek az oldások és olyan segítők, akiken egyértelműen látszik, hogy rendben vannak önmagunkkal, kiegyensúlyozottak és harmóniában, szeretetben vannak magukkal.
De rengeteget tehetünk mi is önmagunkért. A szeretet egyik megnyilvánulási formája a figyelem! Ezért az első lépés az, hogy elkezdjünk figyelni magunkra. Figyeljük az érzéseinket, figyeljük a belső jelzéseinket, mit üzen a lelkünk?
A legegyszerűbb módszer, ha elkezdem figyelni, hogy mi jó nekem és mi nem jó. Ami nem jó, azt nem csinálom magammal, ami jó érzéssel tölt el, azt pedig csinálom. Figyelem, hogy mire van igényem, merre akar vinni a vágyam és kíváncsiságom. S elindulok! Elindulok az úton, elindulok önmagam felé! Mert ha én nem teszek egy lépést magam felé, akkor a környezetemben lévő emberektől várhatom, akár életeken keresztül is.
Mindig én döntök! Eldönthetem, hogy benne ragadok az önsajnálatba, a mártír és áldozat szerepekbe, hogy nem vagyok elég jó… vagy összekapom magam és elkezdek újabb és újabb lépéseket tenni önmagam felé. Kell hozzá bátorság! Kell hozzá erő! Változtatni kell! Mozdulni kell! De a döntés a Te kezedben van! Benne ragadsz az önsajnálat trutyijában vagy döntesz magadról, hogy másként akarsz élni, másként akarsz önmagadhoz viszonyulni, mást akarsz megtapasztalni a világból. Ha azt akarod, hogy a környezetedből elfogadás és szeretet áradjon feléd, akkor kezdd el ezeket megadni önmagadnak!
Ha úgy érzed, hogy segítségre vagy támogatásra van szükséged az elinduláshoz, szeretettel várlak egyéni konzultációimon vagy csoportos programjaimon,
evima
