Ezzel a rendhagyó blogcikkel kívánok mindannyiunknak egy Felismerésekben és Fejlődésben Gazdag, Szeretetteli, Boldog Új Esztendőt!
Mivel egy különlegesen izgalmas évre számíthatunk, majd tavasztól, ezért én is most egy rendhagyó írással kezdem ezt az évet.
A blogcikkeim megszületését mindig az Élet inspirálja. Szinte kizárólag a klienseim történetei, esetei ihletnek meg, amikkel dolgozunk, amiket kioldunk. Most viszont egy velem megtörtént esetet szeretnék nektek tanulságként és inspirációként hozni.
Mivel már nagyon régen nem voltam elvonuláson, ezért elég erősen foglalkoztatott az az elképzelés, hogy mi lenne, ha újra csinálnék magamnak egy 3 napos elvonulást, egy ún. „digitális detox” keretében. 3 napra teljesen kikapcsolni minden digitális eszközt, a telefont, a számítógépet, az e bookot… mindent. (A tv-t azért nem sorolom ide, mert megközelítőleg 10 éve egyáltalán nincs jelen az életeben.)
S ha valami mélyen foglalkoztatja a lelkünket, akkor azt természetesen meg is teremtjük. December 24-én reggelre virradóra a telefonom újraindította magát egy rendszerfrissítés keretében, amit én nem vettem észre. Reggel szólt az ébresztőm és én félálomban próbáltam lenyomni rajta a szundit, s amikor magamhoz tértem, akkor láttam, hogy a csukott szemmel történő telefonnyomkodásnak az lett az eredménye, hogy kitiltottam magam a saját telefonomból. Kérte a PUK-kódot! Kicsit meglepődtem, mert velem még ilyen, amióta telefont használok, nem történt. Na de nem ijedtem meg a helyzettől, mert úgyis tudom, hogy hol vannak az ilyen dolgaim, úgyhogy majd szépen megkeresem az a kódot, beírom és kész… Csakhogy legnagyobb meglepetésemre nem találtam meg ott ezt a számsort, ahová gondoltam, hogy eltettem. Hmmm… akkor már elkezdett gyanús lenni a dolog… ez már a második olyan jelzés, hogy nem kell nekem most ez a telefon. S akkor hirtelen leesett: nos, nincs halogatás, hanem most itt, ettől a pillanattól kezdve indul a 3 napos digitális megvonás. Vágjunk bele! Itt és most Karácsony szent energiáiban, amikor percenként szoktak az „Boldog Karácsonyt” kívánó üzenetek jönni, olykor megspékelve egy-egy névnapi üzenettel… én meg kivonom magam teljesen a digitális világból. Lássuk mi lesz!
Izgalmas volt megtapasztalni, hogy nem kell ráerősíteni, hogy mikor érkezünk a családhoz, hanem ha már egyszer megbeszéltük ezt Karácsony előtt, akkor az az adott szó ott van és csak úgy ösztönösen érkezünk a lehető legjobb időpontban, pont, amikor kell. Nem szükséges előtte még egy hívás, még egy üzenet.
A leg érdekesebb megtapasztalás viszont az volt, hogy én, aki elég tudatos telefonhasználónak gondoltam magam, észrevettem, hogy két cselekvés között automatikusan nyúlok a telefon után. A kezemben ott volt ez az önkéntelen mozdulat, szinte belekódolva. Ha letettem a könyvet, amit olvastam, ösztönösen nyúltam a telefon után… ha befejeztem az ebédet, vagy egy beszélgetést, automatikusan nyúltam a telefon után, hogy „ránézzek”… Döbbenetes felismerést hozott rögtön az első nap, hogy szinte ösztönszintű függőségünk van a „fekete tükörtől”.
Azt figyeltem meg magamon, hogy gyakorlatilag olyan szinten beidegződött ez a telefonfüggőség az életünkbe, hogy két cselekvés között vagy ha leülünk egy pár percre pihenni, már automatikusan nyúlunk a telefonunk után és már nyomjuk, pörgetjük.
Különös volt az a megtapasztalás, hogy könyv olvasása közben szembe jött velem egy idegen szó és nem a telefonon, nem a laptopon néztem meg, hanem előkerestem az Idegen szavak szótárát könyv formájában és észrevettem, hogy miközben lapozgatom és keresgetem a szót, többször ismétlem magamban, azaz adok időt magamnak a memorizálásra és így jobban megmarad az új szó a fejemben. Így kevésbé lesz gyors, felületes és pillanatnyi a tudásom.
Mondhatjuk, hogy teljesen a digitális függőség korát éljük. S nem csak a gyerekeink függőek, akik állandóan a telefont bámulják és azon keresztül kapcsolódnak, hanem bizony mi is. S ez – ha nem vagyunk rá tudatosak – egy felpörgést, túlzott gyorsulást és felületességet hoz az életünkbe.
A második nap végére már egészen szépen megérkeztek ezek a saját bőrömön tapasztalt felismerések és teljesen vígan voltam a telefon nélkül és a számítógép nélkül, kapcsolódva magamhoz és a saját belső csendemhez, nyugalmamhoz.
Ami viszont még engem is meglepett, hogy amikor az Ünnepek után a telefonom megkapta a 8 számjegyű adagját és én is visszatértem a digitális világba, akkor valami megváltozott bennem azon túl is, hogy sokkal kevesebb figyelmem van a telefonomon és nem érdekel, hogy hol hagytam, melyik szobában. A legnagyobb hozadéka viszont az volt, észrevettem magamon, hogy sokkal jobban le tudtam lassulni, jobban tudok a pillanathoz és önmagamhoz kapcsolódni. Jobban benne tudok lenni például egy beszélgetésben, egy reggelizésben és nem azon jár közben az agyam, hogy mi lesz a következő feladat, mit kell csinálni, vagy hogy milyen „munka érkezett” a telefonon keresztül. Nem kapkodok, hogy gyorsan megnézzem a telefonomon az üzeneteket és gyorsan válaszoljak. Nem pörgetem a telefont és nem pörgetem magamat sem, jobban le tudok lassulni.
Úgyhogy arra biztatlak bennetek, hogy próbáljátok ki, akár csak egy hétvégére is, hogy kikapcsoltok minden digitális eszközt és figyeljétek meg az érzéseiteket, a függőségeiteket, az automatizmusaitokat, felpörgéseiteket és figyeljétek, hogy milyen csak önmagatokkal lenni. Érdemes egy ilyen önmegfigyelő játékot játszani időnként magunkkal, hogy vajon mi hogyan állunk ezzel?
Biztos vagyok benne, hogy ezt időnként újra és újra meg fogom csinálni és erre biztatlak benneteket is! Egy próbát megér! 😉
evima
